A konyha, ahol emlékek sülnek – főzőcskélés a gyerekkel. Van valami egészen különleges abban, amikor az ember gyerekkel főz. A konyha ilyenkor nem csupán a mindennapi étkezések helyszíne, hanem egy apró világ, ahol minden mérőkanál, minden fakanál és minden lisztfelhő történetté válik. Olyan pillanatok ezek, amelyek nem kerülnek receptes könyvekbe, mégis életre szóló ízt hagynak maguk után.
Amikor egy kisgyerek beáll mellénk a konyhába, valami egészen varázslatos történik. Hirtelen minden lelassul. Nem a gyorsaság, nem a tökéletesség számít többé, hanem az, hogy együtt vagyunk. A tésztagyúrás már nem csupán mozdulat, hanem játék; a keverés nemcsak feladat, hanem közös felfedezés. Közben minden apróság izgalommá válik – ahogy a tojás héja roppan, vagy ahogy a fakanál nyomán megváltozik a tészta állaga.
A gyerekek szeme csillog, és mi magunk is újra megtanulunk rácsodálkozni a legegyszerűbb dolgokra. Persze, van, hogy több liszt kerül a padlóra, mint a tálba, és a konyha úgy néz ki, mintha egy kisebb vihar söpört volna végig rajta. De ezek a kis káoszok valójában a legszebb bizonyítékai annak, hogy valami fontos történik: együtt alkotunk. A rendetlenség eltakarítható, a közös nevetések viszont örökre velünk maradnak.
A főzés gyerekkel nemcsak türelmet tanít, hanem szeretetet is – más formában, mint ahogy azt megszoktuk. Megtanuljuk, hogyan adjuk át a tudásunkat apránként, megéljük, milyen, amikor egy apró kéz próbálja leutánozni a mozdulatainkat, és látjuk, hogyan válik a kíváncsiságból önbizalom. Amikor a végén együtt kóstoljuk meg a közös művünket, az nem csupán étel: az idő, a figyelem és a szeretet íze. Lehet, hogy a süti kicsit odasült, vagy a leves túl sós lett — de ez senkit sem érdekel. Mert a közös főzőcskélés nem a hibátlan végeredményről szól, hanem a folyamatról, arról, hogy a gyerek megtapasztalja: az alkotás öröm, és az együtt töltött idő a legértékesebb ajándék. Aztán amikor este elcsendesedik a ház, és a konyha újra rendezett, ott marad valami a levegőben — a frissen sült tészta illata, a gyerek nevetésének visszhangja, és az érzés, hogy ma is adtunk valamit, ami megmarad. Nem recept formájában, hanem emlékként.
Mondókák, amelyeket együtt mondogathattok sütés-főzés közben:
„Kicsi fazék, kicsi tál
Kicsi Gyöngyi mit csinál?
Húslevest főz ebédre,
Mama lesz a vendége.”
Berettyószéplak
„Egyszer egy Marika mit gondolt magába,
Lekváros gombócot főzött vacsorára
Gyúrta kézzel-lábbal, tüzet rakott fával,
Mégis cask úgy kellett elvágni baltával.”
Bihardiószeg
„Csigabiga rétes,
Kerekes és édes
Rétes, kerekes
Komámasszony de mérges.”
Nagyvárad
„Keverem, kavarom a kását,
Sütöm a pogácsát
Mamának, tatának
És a sánta kutyának.”
Nagyvárad
„Süssünk, süssünk valamit
Majd én megmondom, hogy mit:
Kerek legyen édes
Úgy hívják, hogy béles.”
Belényes
Mondókás, mókás sütés-főzést kívánunk és áldott, békés, boldog, meghitt ünnepeket!
