A nyáron sokat játszunk, kirándulunk a szabadban. Minden gyerek szereti a mozgásos, ugrándozós játékokat, azonban a vízben való pancsolás is hatalmas móka a kánikulában. Ezekhez mutatunk nektek néhány ötletet.
Nagymozgással kísért mondókák
„Hopp mókuska,mókuska
Vékony karcsú Mariska,
A verebek tánca
Szoknyátoknak ránca.”
Berettyószéplak
A nagyobb gyerekek ugrándozhatnak a mondóka szövegére. A kisebbeket hónaljuk alatt megfogva, ugrándoztassuk a talajon.
„Túrót ettem, elejtettem
Azt sem tudom hova tettem
Szél fújja pántlikáját,
Kapd el, kislány a szoknyáját.
Csücs!”
Berettyószéplak
Szökdécseljünk a gyerekekkel, a mondóka végén guggoljunk le.
„Gyere ki tündér,
Kékben, zöldben
Piros cipőcskében.”
Nagyszalonta
Buborékfújás közben mondogassuk.
„Lapos kő, rajta hát,
Ezt a vizet ugráld át
Szőjél nekem szép ruhát,
Három inget, hat gatyát.”
Mezőbaj
Minden gyerek szeret kavicsokat dobigálni a vízbe. Játék közben ezt a mondókát is elmondhatjuk. Kisebbek dobjanak színes labdákat az udvaron felállított medencébe.
Kreatív ötletek
Virágszirom fürdető
Hozzávalók:
- egy tál
- virágszirmok
- halászháló
Egy nagyobb tálba öntsünk vizet majd kérjük meg a gyereket tegyen bele virágszírmokat. Az illatos vízből halászhálóval ki is „foghatjuk” a szirmokat. Kisebb babák is élvezik ezt a játékot, a nyári kánikulában pedig kimondottan hűsítő lehet.
Hajóúsztató
Hozzávalók:
- parafadugók
- színes gumik
- színes papír a vitorláknak
- fogpiszkáló
Gumi segítségével fogjunk össze 3 parafa dugót, majd szúrjuk bele a fogpiszkálóba akasztott vitorlát. Helyezzük az elkészült vitorlást a víz tetejére. Játszunk velük kedvünkre.
Kellemes nyarat, felhőtlen ugrándozást és pancsolást kívánunk nektek!