Őszi játékötlet

A rossz idő egyik napról a másikra tört ránk, és bizony nyári kánikula már biztosan nem lesz idén. A gyerekekkel már nem tudunk olyan sok időt a szabadban tölteni. Mindannyiunknak nagy fejtörést okoz mit játszunk bent a házban. Ebben szeretnénk nektek most segíteni, és hoztunk nektek egy párosító játékot, amivel nem csak szórakoznak, de sokat tanulnak is a gyerekek.

Testrész párosító

A nagy képre, a kislány vagy kisfiú arcára, kell helyezni a kivágott testrészeket.

Nyomtassátok ki a kislány vagy kisfiú arcot, ha szeretnétek mindkettőt, valamint a hozzájuk tartozó testrészeket. Kivágás után lamináljátok le és ragasszatok a hátuljára öntapadós mágnescsíkot. Ajánlott megerősíteni a ragasztást, érdemes a mágnescsík alá kétoldalú ragasztót tenni. Tegyétek fel a hűtőre, míg főztök, a gyerek megnézheti, rakosgadhatja egyedül is. Mágnes helyett használhattok öntapadós tépőzárat is. Játszhatjátok együtt is, amikor egy testrészt a megfelelő helyre tett, például az arcon megtalálta a szemet, mondjátok el, játsszátok el együtt a hozzá rendelt mondókát.

Hozzávalók:

  • Lamináló lap
  • Mágnes szalag vagy öntapadós tépőzár
  • Kétoldalú ragasztó
  • Kinyomtatott arc és a hozzátartozó testrészek

Miért hasznos ez a játék?

A legfontosabb az együtt töltött minőségi idő. Másodsorban fejlődik a szókincse azáltal, hogy megtanulja megnevezni a testrészei nevét. Fejleszti a megfigyelő képességet meg kell figyelnie, hogy hol van a fül, a szem, a száj. Párosítania kell és ugyanezeket megfigyeli a saját arcán is. Szem-kéz koordináció, hiszen a kicsi kártyákat a nagy képre kell helyezze.

A nyomtatható lapokat, PDF file-ban, megtaláljátok a honlapon, az ingyenes anyagok között.

Mondókák:

  1. „Ciróka-maróka,

Mit főztél? Kását.

Míg a kútra jártál,

Megette a pap macskája,

Ide szaladt vele,

Oda szaladt vele,

Csikk-makk-makk

Csikk-makk-makk.”

Biharszentjános

2. „Itt a füle

Itt az orra,

Itt pedig a harapója.

Nagyvárad

3. „Sűrű erdő,

Kopasz mező,

Pillogtató

Szuszogtató

Tátogtató

Itt lemegy,

Itt megáll,

Itt a kulacs,

Itt igyál.

Erdőgyarak

4. „Pont, pont, vesszőcske,

Készen van a fejecske.

Két kis félhold a füle,

Bojtos sapka fejibe,

Rövid nyaka,

Nagy a hasa

Két kis keze

Két kis lába

Siter

Ezek is érdekelhetnek