Cirókás gyerekek

A Ciróka-maróka foglalkozásokat lassan 11 éve indítottuk útjára. Az évek során számos helyen mondókáztunk. Heti foglalkozásokat rendszeresen tartottunk Bors községben és Nagyváradon is. Az elmúlt 3 évben a rendszeres foglalkozásokat átvették a tematikus, meghívásos alkalmak, melyeket jóval ritkábban tudtunk megszervezni. Ennek magánéleti okai voltak, mert az én életemben két cirókás baba is érkezett, kevesebb mint két éven belül.

Csodababáknak hívjuk őket, hiszen minden orvosi diagnózist megcáfolva leptek meg minket . 2021. április 15-én született, a ma már 2 éves Dóra-Lilla és 2023. február 23-án érkezett családunkba Dominik-Ákos. Ügyes, mosolygós gyerekek, aki szeretik a mondókákat, énekeket, zenét, táncot. Velük közelebbről megismerhettem ezek áldásos és fejlesztő hatását. Anyukás tapasztalatomat pedig meg fogom veletek osztani. Több mint két éve nevelem őket,  itthon, Borson, így rendszeres foglalkozások megszervezésére Nagyváradon most (egyenlőre) nincs lehetőségem. Borson azonban lesznek foglalkozások és ígérem a nagyváradi anyukákat sem hagyom teljesen mondókák nélkül.

Köszönöm, hogy ezekben az években is csatlakoztatok hozzánk és azoknak az anyukáknak pedig különösen hálásak vagyunk, akik minden alkalmat kihasználtak, hogy együtt mondókázhassunk. Hamarosan visszatérek én is cirókás világunkba, addig pedig mindennap mondókázok és sokat tanulok a két legkisebb „cirókás babámtól”.

Tegyétek ti is ezt. Mondókázzatok, énekeljetek  minden nap!

„Kacagj baba kacagjál, soha el ne búsuljál! „

u.i. Imola is mesélni fog nektek hamarosan.

Kitti, Dóra és Dominik

Ezek is érdekelhetnek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük