Szeretetnyelvek és a mondókák

Gary Chapman öt alapvető szeretetnyelvet azonosított, amelyeket gyermekeinkkel is kommunikálhatunk: elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek (segítségnyújtás) és testi érintés. Ezek a nyelvek segítik a szülőket abban, hogy gyermekük érzelmi szükségleteit jobban megértsék és betöltsék, ezáltal erősítve a köztük lévő szeretetkapcsolatot, ami elengedhetetlen a gyermek egészséges fejlődéséhez. 

A közös mondókázással és az ölbeli játékokkal a szeretetnyelveket gyakorolhatjuk, átélhetjük és a lehető legjobbat adhatjuk ezekkel a gyerekeinknek. A közösen eltöltött idő, a közös játék, az egymásra figyelés, az önfeledt kacagás a legnagyobb ajándék amit adhatunk gyerekeinknek.

Ölbeli játékok és mondóka ötletek

A következőkben sorba vesszük az 5 szeretetnyelvet, hozzá pedig mondóka ötleteket, ölbeli játékokat is írunk.

1. Elismerő szavak:

A szülők dicsérő, bátorító, útmutató és gyengéd szavai kifejezik a gyermek iránti szeretetet és fontosnak tartását.  Az altatók szövegeiben dícsérő, kedves szavak is fellelhetők, melyek önmagában is elismerő szavak lehetnek a kicsiny gyerekeknek. Azonban minden játék után, minden közös mondókázás után is , dícsérjük meg a gyermekeket. Az ölbeli játékok során a babák újabb mozdulatokat tanulnak meg, a nagyobb gyerekek megtanulhatják a mondókák szövegét. Bátorítsuk őket erre, elismerő, dicsérő szavakkal.

Altatók:

Ringó bölcső, ringó,

Piciny rózsabimbó,

Szele fújta sík mezőbe,

Madárlakta zöld erdőbe,

Ringó bölcső ringó.

Aludj, édes, aludj drága,

Édesanyád boldogsága,

Csingi-lingi hegedű,

Aludj, aludj, gyönyörű.

Hunyd le, hunyd le kicsiny szemed

Édesanyád alszik veled.

Csingi-lingi hegedű,

Aludj, aludj gyönyörű.

2. Minőségi idő:

Ez azt jelenti, hogy a szülő teljes figyelmet fordít a gyermekre, megosztva vele az idejét és a tevékenységeket, ezáltal kifejezve a szeretetét. 

A mai világban a legnagyobb ajándék amit adhatunk a gyerekeinknek az a  minőségi idő. A közös mondókázással és az ölbeli játékokkal eszközök nélkül átélhetjük és áthadhatjuk ezt a szeretet nyelvet.

Lovagoltatók:

Hecc, hecc katona

A huszárok így repülnek,

Úgy repülnek,

Utoljára le is esnek

Zsupsz.

Lóg a lába, lóg a,

Nincsen semmi dolga,

Mert ha dolga volna,

A lába nem lógna.

Gyí te, gyí te, kis paripa

Hátadra ül a katona,

Jól megfogja a gyeplődet.

Hogy ne vessed el majd őtet,

Ej-haj ágaskodva

El is szalad már.

3. Ajándékozás:

A gyermeki szeretetnyelvben az ajándékok nem csak tárgyak, hanem a szeretet jelképei is, melyek azt mutatják: „Gondolok rád”. A mondókázás során zárjunk ki minden külső tényezőt, adjuk át magunkat az önfeledt játéknak, kacagásnak. Ezzel is bizonyítva, hogy számunkra a legfontosabb a gyermekünk, a vele eltöltött közös  idő. Legyen ez a legnagyobb ajándék amit adunk nekik.

Lovagoltató:

Szita, szita sűrű szita.

Ma szitálok, holnap sütök.

Néked egy kis cipót sütök

Megzsírozom, megvajazom

A kis cipót neked adom.

Tenyeresdi:

Keverem, kavarom a kását,

Sütöm a pogácsát

Mamának, tatának

És a sánta kutyának.

Hangutánzó:

Mit varrsz, mit varrsz?

Nadrágot, nadrágot.

Kinek, kinek?

Uraknak, uraknak.

Fekete rokolya, varty.

4. Szívességek (segítségnyújtás):

A szülők kedves tettei, segítségei, mint a házi teendők elvégzése vagy az elvégzett feladatok megkönnyítése, a gyermek számára a szeretet kifejezésének fontos módja. Ha a gyereknek rossz kedve van, fáj valamije vagy épp fél valamitől, segítséget tudunk nyújtani a mondókákkal, ölbeli játékokkal, hogy kicsit jobb kedve legyen, vagy eltereljük a gondolatait.

Ujjkiolvasó:

Ez az ujjam körtefa,

Ez az ujjam lerázza,

Ez az ujjam fölszedi,

Ez az ujjam hazaviszi,

Pici Gyurka mind megeszi.

Tapsoltató:

Tapsi, tapsi mamának,

Cukrot ad a babának.

5. Testi érintés:

Az ölelés, a simogatás, a kézfogás vagy éppen a közös játék és mozgás a fizikai közelség révén fejezi ki a gondoskodást és a szeretetet. Az ölbeli játékok legfontosabb ajándéka a testi érintés, a testi közelség, a cirógatás, símogatás, csiklandozás. Szeretetünket egy-egy ilyen apróbb mozdulattal is kifejezhetjük. A gyerek érezni fogja, hogy törődünk vele, gondoskodunk róla, szeretjük őt.

Arcsimogató:

Ciróka, maróka,

Mit főztél?

Kását.

Míg a kútra jártál,

Megette a pap macskája

Ide szaladt véle,

Oda szaladt véle

Csikk-makk-makk

Csikk-makk-makk.

Csipkedő:

Csipi csóka

Vakvarjúcska

Jó volt-e a

Kisfiúcska?

Ha jó volt a

Kisfiúcska,

Ne csípd meg őt,

Vakvarjúcska.

Hess, hess,hess.

A Gary Chapman és Ross Campbell által írt „Gyerekekre hangolva – Szeresd úgy, hogy érezze!” című könyvben részletesen foglalkoznak a szeretetnyelvekkel és azok gyermekekre gyakorolt hatásával, segítve a szülőket a gyermek érzelmi szükségleteinek felismerésében és kielégítésében. Bihari gyermekmondókák könyvben még több ezekhez hasonló, ötletes mondókákat találtok. Mondókázzatok minnél többet!

Felhasznált irodalom:

Faragó József, Fábián Imre: Bihari gyermekmondókák (Bukarest, 1982)

Ezek is érdekelhetnek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük