2012-ben a legnagyobb lelkesedéssel és nagyon kevés tapasztalattal, úgy gondoltuk, létrehozunk egy foglalkozást a legkisebbeknek. Abban biztosak voltunk, hogy bihari mondókákkal, néptánccal és népzenével ismertetjük meg a kisgyerekes családokat, és azt is tudtuk, hogy szeretnénk egy állandó bábot, egy barátot, aki minden alkalommal meglepetéssel, játékkal, kedves történettel lep meg bennünket. Őt Makkának neveztük el, barátját pedig Mikkának hívtuk.
Az első Makka bábot Seres Gizella néni készítette, ő tervezte és valósította meg.
Szeretnénk megemlékezni erről a csodálatos hölgyről, akinek Mikkát és Makkát köszönhetjük. Megvalósította és életre keltette a megálmodott bábokat. Kedves mosolyát és hangját örökre a szívünkbe zártuk. Bár már nem használjuk e két bábot mindig szeretettel gondolunk rá és jó érzéssel vesszük őket elő. Munkájában mindvégig társa, segítője volt férje Seres István.
֦Mi lehet jobb annál, mint szeretni, amit csinálunk, és tudni, hogy annak értéke van?ˮ Katherine Graham
Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy ez a két csodálatos ember értéket teremtett a bábjaikkal.
Az évek során mindig a fejlődésre törekedtünk, felhasználva tapasztalatainkat, gyerekek, szülők igényeit. Ezért újabb kedves barátokkal találkozhatnak azok, akik hozzánk látogatnak.
Szeretnénk bemutatni két új bábunkat a megfiatalodott Makkát és Julcsit.
A következőkben Julcsi fog megjelenni az alkalmainkon egy-egy érdekeséggel amelyhez mindig jár egy-egy mondóka is természetesen. A két bábot innen is köszönjük Szél Enikőnek (Eni’s Imaginaerum Dolls )
„Cini, cini muzsika,
Táncol a kis Julcsika,
Jobbra dűl,
Balra dűl,
Tücsök koma hegedül.”
Julcsinak kis barátja is van ám! Ha kiváncsiak vagytok ki ő, tartsatok velünk szeptembertől, állandó foglalkozásainkon !